Mikor tanultam az Áldás művészetét, semmilyen különleges hatással nem volt rám, ezért nem is gyakoroltam ezt a technikát, csak ritkán, mikor jógatáborok alkalmával, vagy egy-egy születésnap erejéig „kellett” áldani. Eleinte nem éreztem semmit, majd egy idő után elkezdtem érzékelni egy jóleső bizsergést a tenyeremben, és az energia kifelé áramlását a célszemély irányába. Ennek ellenére mindig vártam, hogy vége legyen. A speciális zene, amire áldunk 3 perc, maga az örökkévalóság. Néha, mikor időhiány miatt 2 perc után elhalkult a zene, olyankor mindig hálás voltam a Mindenhatónak.
Pár évvel később egy önvalós tábor keretén belül volt egy példázás Grieggel (jógaiskolánk szellemi vezetője), mely során személyes ajándékot kaptunk tőle. A példázás végén azt a késztetést éreztem, hogy áldást kell végeznem, amivel igencsak megleptem saját magamat. Rögtön felálltam, és az első ember, akit megláttam részesült is a hirtelen felindulásból elkövetett áldásomból. Majd úgy éreztem elindult valami, és nem tudtam abbahagyni az áldást, így Grieget is megáldottam.
Ekkor azt éreztem, hogy egybeolvadok az Univerzummal, és feloldódom benne, nincsenek határaim, egy vagyok mindennel, és mindenkivel. Nem tudom meddig tartott ez az állapot, minden megszűnt létezni körülöttem és határtalan boldogságban úsztam. Az állapot megmaradt, és tudtam ismét hol vagyok, megszólalt egy gyönyörű zene, akkor abban oldódtam fel. Majd egy önvalóról szóló előadás szövegét hallottam románul, amiből semmit nem értettem, de a szövegen keresztül átjött valami: csak álltam csukott szemmel, hallgattam és léteztem ITT és MOST!!
Pár évvel később tanultunk arról, hogy ha valaki nagy bajban van, ha mi betegek vagyunk vagy ha nagyon negatív állapotban vagyunk, akkor tíz áldást végezzünk. Voltak olyan idők, mikor fizikailag elég gyenge voltam, így fekve végeztem az önáldást. Ritkán sikerült egyszerre a tíz, gyakran belealudtam. Mikor újraébredtem, mindig sokkal jobban voltam, és folytattam az áldásokat. Ilyenkor azt tudatosítottam, hogy ezen technika segít abban, hogy egy sokkal magasabb rezgésszintre kerüljünk, mintha valaki megfogna minket és talpra állítana.
Később a sors úgy hozta, hogy hozzám közel álló személynek nem láttam más segítségnyújtást, csak az áldást. Egy ilyen pillanatomban, mikor eljutottam arra a pontra, hogy tényleg nagyon szerettem volna segíteni annak az emberi lénynek tiszta szívemből, áldást végeztem a szokásos módon.
Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy kinyitottam a szemem, és hirtelen nem tudtam hol vagyok, és mennyi idő telt el. Majd az órára nézve megállapítottam, hogy hét perc is eltelt. Ettől a pillanattól fogva újból és újból átélem azt a feloldódást a végtelenben az áldás művészetével, amit pár éve éreztem először, amit Grieg előlegezett meg nekem.
Egyik alkalommal Grieget áldottam, és szintén sokáig elmerültem benne, mikor is hozzám szólt, és egy olyan választ adott a fel nem tett kérdésemre, ami akkor segített egy fontos döntés meghozatalában. Sokára tértem magamhoz, és boldogsággal töltött el, hogy segített, mert valójában akkor tudatosodott bennem, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozom már hetek óta.
Ma már boldogságot okoz az áldás, naponta akár egy órán keresztül is végzem. Általában zenére ami 5 percre van beállítva, zene nélkül gyakori, hogy tíz percig is eltart.
Ez egy olyan módszer a kezünkben, aminek nem is vagyunk a tudatában mennyire értékes és ugyanakkor egyszerűen végrehajtható. Szívből ajánlom mindenkinek, mert gyakorolva ezt a módszert eljuthatunk a lelkünk mélyére.
Mérleg jegyű tizedéves budapesti jóga aspiráns