„KERESSETEK, KUTASSATOK,
MERT A VILÁG EGYETLEN NEMZETE SEM TALÁL
ANNYI KINCSET KULTÚRÁJÁNAK GYARAPÍTÁSÁRA,
MINT A MAGYAR TÁRSADALOM
AZ ŐSI INDIAI KULTÚRA TÁRHÁZÁBAN”.
Kőrösi Csoma Sándor
Nagy orientalistánk, Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) fenti sorainak szellemében azt a hatalmas tudásanyagot szeretnénk aktualizálni és hozzáférhetővé tenni a magyar társadalom számára, ami az évezredek során Keleten felhalmozódott.
Ezzel a küldetéssel és ezen vezérgondolatok által inspirálva 1994-ben létrehoztuk a Kőrösi Csoma Jóga Egyesületet, hogy sorainkba vonzzuk mindazokat, akik tenni szeretnének valamit azért, hogy életük jobbá váljon, és nem csak passzívan tűrni a Káli Juga (Vaskorszak) ránk nehezedő nyomását. Egyesületünk felvette Kőrösi Csoma Sándor nevét, akit úgy tekintünk, mint az első magyart, aki munkásságával (újra) összekepcsolta a magyar kultúrát a Kelet végtelen szellemi tárházával. Egész önfeláldozó életével példázta, hogy rengeteget tanulhatunk a Kelet szellemi hagyományaiból, ami még napjainkban is követendő példa, ha el akarunk mélyülni önmagunk és a minket körülvevő világ tényleges megismerésének útján.
Mint tudjuk, bármilyen társadalmi változás csak akkor lehetséges, ha a társadalmat alkotó emberek is változnak, fejlődnek, jobbá válnak. A jóga hatékony módszer arra, hogy képesek legyünk változni, fejlődhessünk, testileg-lelkileg harmonikussá váljunk és beteljesítsük azt a célt, amiért erre a világra születtünk. Ezért egyesületünk sokoldalú aktivitása révén hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy a jóga hiteles, ősi tudását aktualizálja itt, Magyarország területén, megőrizve annak évezredes üzenetét, mely a mai kor embere számára sem vesztette el aktualitását. Ennek megvalósítására különböző, iskolarendszerű többéves oktatói tevékenységet végzünk, valamint számos ingyenes spirituális programot is szervezünk.
Gregorian Bivolaru
Egyesületünk működését tiszteletbeli elnöke, Gregorian Bivolaru (1952-) irányításával valósítja meg, aki egyben jógaiskolánk szellemi vezetője. Mesterünk a kashmiri Trika szellemi hagyomány képviselője és újraélesztője, aki tanításában a nyugati ember számára közérthetővé teszi az ezoterikus Jóga összetett tudományát.
Mint sok, a Tantra tanításait képviselő vezetőt, Grieg személyét is számos támadás érte élete során, élete üldöztetésekkel teli; jelenleg is nemzetközi körözés alatt áll. Ő azonban töretlenül hirdeti a tantra és a jóga ezoterikus tanait, emberek sokaságát segítve a szellemi felébredés útján.